A '60-as évek a szex, drog, rock & roll időszaka volt, amikor a fiatalok gondtalanul szexeltek és próbálták ki az izgalmas tudatmódosító szereket, így tágítva 'érzékelésük kapuit'. Nyugati fiatalok ezrei járták be a közel-keletet és Indiát kalandokat és drogokat keresve. Azonban egyikük találkozása a buddhizmussal mára egy új utat adott a keleti misztikum iránt érdeklődőknek. A sors keze persze nem véletlenül mozgatja a dolgokat úgy, hogy a az emberi lét rejtélyei iránt nyitott és ebből egyetemet végzett életerős nyitott fiatal találkozzon Buddha tanításit megvalósító emberekkel. 

 Ole Nydahl életéről elég sok helyen lehet olvasni, szinte már kanonikus precizitással, de aki saját kézből akar információhoz jutni, az elolvashatja az erről írt önéletrajzi könyvét is. Ebben  a bejegyzésben inkább a saját meglátásaimat írom le.

 Ahogy mondani szokták, minden sikeres férfi mögött áll egy határozott nő, és ez ebben az esetben is igaz, csak itt úgy mondják, hogy Ole volt a buldózer, míg felesége Hannah ült a kormánynál.  Találkozásuk a buddhizmussal szinte csak a véletlenen múlt, drog és kalandkereső nászútjukon futottak bele egy buddhista szertartásba, mely teljesen elkápráztatta őket, ami komoly szó a drogozás mellett, mely inkább kiöli a lelkesedést a használókból. Innentől kezdve egyik szertartásról szaladtak a másikra, végképp a XVI. Karmapa hatása alá kerülve. Arra csak később jöttek rá, hogy semmilyen komolyabb tanítást nem kaptak, amíg maguktól fel nem ismerték, a droghasználat nem tartozik a buddhizmus gyakorlásához. Hazatérésük nem ment simán, csempészet miatt börtönbe kerültek Dániában, de szerencsés módon viszonylag hamar kiszabadultak. Mikor visszatértek keletre, azt már szüleik támogatásával tanulás céljából tették. Így kerültek Kalu rinpócse 'iskolájába', ahol a ma is átadott tudásuk lexikális részét tanulták. Három év tanulás sem telt el és megtörtént az, ami akkoriban lehetetlennek tűnt, a tibeti lámák nekiálltak meghódítani a nyugatot. A keleti szokásjog tevékenységi területeket jelölt ki az irányvonal képviselői között nyugaton, így került Ole Nydahlhoz a Franciaországtól keletre elterülő terület, aminek nagyobb része még a szocializmust nyögte, mondhatni nem vonzotta úgy a tibeti lámákat, mint a gazdag és számukra kellemes domborzatú Svájc, vagy a mediterrán Franciaország.

 Azt azért el kell mondani, hogy Karmapa pontosan tudta kiket 'szabadított' a nyugatra, hiszen ő maga csak a 'hippijeimként' emlegette őket. Miközben Ole a kommunikációs képességével, karizmájával, vagy szükség esetén jó megjelenésével szerzett új gyakorlókat, addig felesége Hannah kiválóan megtanult tibetiül és jó kapcsolatot épített ki a lámákkal, gyakran titkárnői teendőket ellátva mellettük. A tevékenységük meglepően sikeresnek mondható, közel 700 buddhista 'centrumot' hoztak létre a világ szabadabbik részén. Persze itt nem hatalmas épületeket kell elképzelni több ezer szerzetessel és főlámával! Legtöbbször egy a pár tucatnyi főt számláló közösség számára a közös meditációra fenntartott szoba, vagy esetleg egy lakás, ha már többen vannak. 

 A hippi múlt nem tűnt el nyom nélkül, sőt az akkori szabad életérzés köszön vissza az általuk megálmodott rendszerből. A közösségek maguk tartják fent a tulajdonukat, értve ezalatt a takarítást, a számlák fizetését, a rendezvények szervezését stb. Saját maguk egyeztetnek a felmerülő dolgokról és legfeljebb tanácsot kérnek a lámától szükség esetén. A centrumok világi gyakorlókból állnak, tehát nincsen főállású fizetett láma, vagy alkalmazott. Természetesen ez sokak számára felháborító, leginkább olyanoknak, akiknek a misztikum iránti vágyát csakis egy csodatevő szerzetesi ruhás tibetivel lehet kielégíteni. A valóság persze az, hogy egy tibeti neveltetést kapott, a nyelvet és a helyi kultúrát nem ismerő szerzetes, meglehetősen nehézkesen tudná Buddha tanításait a világi gyakorlók számára tanítani. Voltak kudarccal végződő próbálkozások, melyek végén alig várták, hogy megszabaduljanak, vagyis egy távoli helyre telepítsék át az amúgy a tibeti kultúrkörben nagyszerűen funkcionáló lámát. A racionálisabb kritikusok szerint Buddha kifejezetten szerzetesek részére tanított, sőt tanításainak nagy része is egy szerzetes közösség számára szól. 

 A szerzetesség lehet jó egyesek számára, de mint Tibetben is bebizonyosodott, bármennyire is békés dologról van szó, végzetesen meggyengítette az országot a külső támadásokkal szemben. Márpedig ha a buddhizmus gyakorlásához való feltételek megszűnnek, akkor a buddhizmus is megszűnik. Jelenleg a még megmaradt szabad tibeti buddhizmust gyakorló országok komoly veszélynek vannak kitéve északról és keletről az ateista materialisták, nyugatabbról az iszlám fenyegeti. Itt Butánra, Nepálra és Szikkimre gondolok. Ezeket a problémákat lehet kiküszöbölni úgy, hogy az államtól független csoportokban, dolgozó, hadra fogható polgárok gyakorolják a buddhizmust, így a gazdaság is erős marad, és a számukra a gyakorláshoz lehetőséget nyújtó ország védelme is megfelelő lesz. Ennek a rendszernek is van azonban gyenge pontja, a lámák képzése nélkülözhetetlen és egyelőre ez még keleten történik. Talán, majd ha a második generáció is életképesen viszi tovább nyugaton a kagyü vonalat, akkor ez is megvalósul. Még kérdéses ki fogja átvenni Ole Nydahl helyét, de feltételezhetőleg van már rá elképzelés.

 Most elindult a nyugati világban valami, ami a tibeti buddhizmus megmaradása érdekében egy jó dolog, hiszen maguk a tanítások, a módszerek így megmaradnak az emberiség kultúrkincsei között és a gyakorlók nem terhelik meg a demokratikus társadalmakat, nincsenek speciális politikai igényeik. Nincsen szó dogmákról, tehát szükség esetén lehet változtatni, ami a megmaradás kulcsa.